• contact@elte-dh.hu
  • 1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8.

Elektronikus szövegkiadások Magyarországon
Maróthy Szilvia

2017 szeptember – 2018 június

A kutatási program keretén belül a magyarországi vagy magyar vonatkozású elektronikusan készült tudományos igényű szövegkiadásokat kívánom összegyűjteni, elemezni. A szövegkiadások vizsgálata és elkészítendő katalógusa átfogó képet ad a digitális szöveggondozás hazai helyzetéről, elősegíti a kiadások megőrzését, és tanulságul szolgálhat tervezett vagy folyamatban lévő projektek számára. Gyűjtésem elsősorban olyan magyar nyelvű vagy vonatkozású eleve digitálisan (born digital) keletkezett tudományos igényű szövegkiadásokra fókuszál, melyek a digitalizálón túl filológiai munkával jöttek létre. Kutatásomban áttekintem az új médium sajátosságait és lehetőségeit, a digitális szöveggondozás hazai és nemzetközi tendenciáit, s foglalkozom a szövegkiadások fenntarthatóságával, megőrzésével is. A nemzetközi szabványoknak megfelelő, szabadon hozzáférhető katalógus a Digitális Bölcsészet Központ keretein belül készül el, a leíró szabvány közös egyeztetés eredményeként jön majd létre. Az elektronikus rekordok a Központ repozitóriumában helyet kapnak, s annak szolgáltatásaival összekapcsolódnak. Munkám során több nemzetközi katalógus szempontrendszerét is felhasználom – kivált a Greta Franzini és kollégái által összeállított és online publikált Catalogue of Digital Editions-t, mely a teljesség igényével fellépve gyűjti a digitális szövegkiadásokat. Feladatomnak tekintem, hogy ezen katalógus létrehozóival is együttműködjek, így bővítve nemzetközi katalógusukat az eddig hiányzó magyarországi tételekkel.